Románia Kupa: a nyolcadik percben 3–0-ra vezettek, aztán kiestek
Lelátó utolsó frissítés: 12:31 GMT +2, 2018. november 01.Nagy meccset játszott egymással a Kolozsvári U FC és az Astra Giurgiu a labdarúgó Románia Kupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján. A másodosztályú erdélyi csapat álomszerűen kezdte a Szamos-parti arénában megrendezett mérkőzést, de hiába tett szert az első tíz percben háromgólos előnyre, végül búcsúzott a versenysorozattól. A Kolozsvári CFR viszont bejutott a negyeddöntőbe, a Liga 1 címvédője George Țucudean góljával győzött Medgyesen.
Az U négy Kolozsváron született, rutinos játékossal – Octavian Abrudan, Gabriel Giurgiu, George Florescu, Dorin Goga – kezdett az Astra ellen, ugyanakkor a marosludasi balhátvéd, az 1. FC Nürnbergtől hazatérő Sepsi László is pályára lépett a házigazdáknál. A kolozsvári csapat hatalmas lendülettel állt bele a küzdelembe, már a második percben megszerezte a vezetést Abrudan révén, majd Carol Taub lőtt két gólt gyors egymásutániban, így a nyolcadik percben 3–0 állt az eredményjelzőn.
Az Astra hamar rendezte a sorait és Azdren Llullaku tizenegyesével megkezdte a felzárkózást. A félidő közepén megszületett a mérkőzés ötödik találata is, egy szögletnél Andrei Cordoșról pattant be a labda a kolozsváriak kapujába (3–2). Az egyenlítésre elég sokat kellett várni, az Astra Llulkau fejesével egalizált a 75. percben meg. A rendes játékidő végén Abrudan megkapta második sárga lapját és az emberelőnybe került vendégek a félórás ráadás első felében megszerezték a továbbjutás jelentő gólt – ezt is sarokrúgás előzte meg, Alibec szögleténél Sepsi jegyzett öngólt.
A szerdai játéknap utolsó mérkőzése a Medgyesi Gaz Metan és a Kolozsvári CFR között már közel sem volt ennyire eseménydús. A kilencven perc alatt csak egy gól született, a vasutasok a második félidőben George Țucudeanra játszottak ki egy szabadrúgás-figurát: a középcsatár a hatosról visszalépett a tizenegyespontra, ahonnan kapásból a hálóba bombázta Deac beadását. A medgyesieknél a guineai Boubacar Fofana piros lapot kapott a hajrában, ugyanezt a teljesítményt korábban Răzvan Pleșcanak is sikerült összehoznia a cserepadról.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Sepsi OSK kiütéses győzelemmel jutott tovább, a piros-fehérek esélyt sem adtak a CS Mioveni gárdájának, amelyet 5–0-ra múltak felül, ráadásul a másodosztályú ellenfél játszhatott hazai pályán. Kedden az FC Voluntari, a címvédő Universitatea Craiova, illetve az FC Viiotorul biztosította negyeddöntős pozícióját. Már csak két hely kiadó, ezeket az FK Csíkszereda–Dinamo, valamint a Dunărea Călărași–FCSB párharcok győztesei foglalják el csütörtökön.
Labdarúgó Románia Kupa, nyolcaddöntő
Szerdai eredmények
Kolozsvári U FC (II.)–Astra Giurgiu (I.) 3–4 (3–2, 0–1, 0–1, 0–0) – hosszabbítás után
gól: Abrudan (2.), Taub (5., 8.) / Llullaku (13. tizenegyesből, 75.), Cordoș (24., öngól), Sepsi (99., öngól)
kiállítva: Abrudan (88.)
U FC: Cosmin Dur-Bozoancă – Alexandru Coman, Octavian Abrudan, Andrei Cordoș, Sepsi László – Gabriel Giurgiu, George Florescu (Doru Dumitrescu 36.) – Carol Taub, Dorin Goga (Denis Hordouan 98.), Marius Coman (Dan Berci 78.) – Cristian Gavra (Octavian Ursu 63.). Vezetőedző: Mircea Cojocaru.
Astra: Lázár Dávid – Mihai Butean (Valentin Gheorghe 64.), Florin Bejan, Mike Cestor, Riszto Radunovics – Julien Begue, Ciprian Biceanu, Neluț Roșu, Azdren Llullaku – Denis Alibec (Djiman Koukou 120.), Jacques Zoua (Laurențiu Buș 76.). Vezeteődző: Gheorghe Mulțescu.
Medgyesi Gaz Metan (I.)–Kolozsvári CFR (I.) 0–1 (0–0)
gól: Țucudean (64.)
kiállítva: Pleșca (33., cserekapus), Fofana (90+4.)
Medgyes: Andrei Cristea – Valentin Crețu, Iulian Cristea, Bradley Diallo, Sorin Bușu – Antoni Ivanov, Boubacar Fofana – Roberto Romeo (Ely Fernandes 57.), Darius Olaru, Nasser Chamed – Carlos Fortes. Vezetőedző: Mihai Teja.
CFR: Jesus Fernandez – Cristian Manea, Paulo Vinícius, Lang Ádám, Mario Camora – Mihai Bordeianu, Damjan Djokovic, Emmanuel Culio – Billel Omrani (Alexandru Păun 40.), George Țucudean (Robert Tambe 87.), Ciprian Deac (Claudiu Petrilă 90+2.). Vezetőedző: Antonio Conceicao.
Korábban:
CS Mioveni (II.)–Sepsi OSK (I.) 0–5 (0–4)
gól: Prosser Dániel (4.), Florin Ștefan (13.), Marko Szimonovszki (25.), Bryan Nouvier (45.), Rus Adrián (64.)
Csütörtökön játsszák
19.00 FK Csíkszereda–Dinamo
21.45 Dunărea Călărași–FCSB
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.