Elvitte a pontokat Csíkszeredából a DEAC
Lelátó utolsó frissítés: 20:53 GMT +2, 2018. október 27.Rangadót rendeztek péntek este Csíkszeredában, ahol a jégkorong Erste Liga keretében a listavezető Csíkszeredai Sportklub a harmadik helyezett DEAC csapatát fogadta. A vendégek 4–0-ra nyertek a Vákár Lajos Műjégpályán.
A mérkőzés az előzetes elvárásoknak megfelelően jó iramban kezdődött. Míg az első percekben csak kóstolgatták egymást a felek, addig hamarosan nyitottá vált minden. Helyzetek itt is, ott is. Hetényinek és Lakosilnak is volt dolga becsülettel. A 16. percig álltak egyenlőre a csapatok, ekkor egy rossz cserét követően Turcotte lépett meg és egy takarásból eleresztett lökettel vezetést szerezett a debrecenieknek.
A második felvonás elején újból igyekezett magához ragadni a kezdeményezést a kék-fehér alakulat, de egy elhibázott akció után Németh lopott korongot és vitte végig az akciót, tökéletesen, kettőre hizlalva a vendégelőnyt.
A bekapott gól után a Sportklub nagyon kapart, felborította a pályát, de a befejezésekkel gond volt, vagy épp Hetényi brillírozott, és ha már ő is verve volt, akkor vagy a vas mentette meg, vagy épp az üres kapuba sem sikerült betalálni.
Az utolsó harmadot is jó szellemben kezdte a hazai csapat, de idővel tompává váltak a csíki játékosok. Ezt pedig a vendégek második emberelőnyükből megbüntették, Németh megpattanó lövésével 0–3-ra módosult az eredmény. Az 56. percben előnybe került a hazai csapat és ezt Leo Gudas időt kért, majd lehozta kapusát. A taktika viszont nem jött be, Novotny eldöntötte a meccset. A hajrában Panov még büntetőlövést végezhetett el, de Hetényi ezt is fogta, így a pontok Debrecenben landoltak.
Csíkszeredai Sportklub–DEAC 0–4 (0:1, 0:1, 0:2)
gól: Hugo Turcotte (16.), Németh Attila (23., 54., emberelőny), Dominik Novotny (56., emberhátrány)
kapura lövések: 42–33
kiállítások: 31 (Flinta Botond – végleges fegyelmi büntetés), ill. 26 (Hugo Turcotte – fegyelmi büntetés) perc
Mestermérleg
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: Valami nagyon rossz történik velünk. Nem lövünk gólokat, és ha nem találunk be, nincs esélyünk a győzelemre. Az első harmad nem volt a legjobb, utána feljavultunk, míg a harmadikban futottunk az eredmény után, a szépítésért. Rengeteg jó képességű játékosunk van, de nem tudunk gólt lőni, ezen változtatni kell.
David Musial, DEAC: Fiatal csapatunk van, minden nap keményen dolgozunk. A mai meccsen pedig úgy érzem elég jól játszottunk. Négy nulla a Csíkszereda ellen, aki a ranglista vezetője, idegenben, ez egy kiváló eredmény, amihez kellett a remek kapusteljesítmény is. De az egész csapat keményen dolgozott és nagyon örvendünk a három pontnak. Szép munka volt tőlünk.
Pénteken további négy mérkőzést rendeztek az Erste Ligában. A budapesti Tüskecsarnokban a Brassói Corona az eltiltott kanadai légiósok, Garett Clarke és Cody Carlson nélkül is simán legyőzte a Hokiklub Budapestet. A Dunaújvárosi Acélbikák otthonában az FTC-Telekom megszerezte tizenharmadik egymást követő győzelmét és két pontra megközelítette a két meccsel többet játszó éllovas Sportklubot. Az UTE hosszabbításos mérkőzésen nyert a Fehérvári Titánok ellen, míg a Vasasnak nem jött össze a pontszerzés Bécsben.
Hokiklub Budapest–Brassói Corona 2–7 (0:2, 0:2, 2:3)
gól: Berendi Dominik (44.), Michal Satek (51.) / Bíró Gergő (6.), Mikael Lidhammar (8., 28., 55.), Jereme Tendler (35.), Molnár Zsombor (50.), Péter Balázs (52.)
kapura lövések: 45–35
kiállítások: 8, ill. 8 perc
Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom 2–6 (1:4, 1:0, 0:2)
gól: Henrich Jabornik (17., kettős emberelőny), Nagy Márk (23.) / Braden Walls (7., 9.), Tóth Gergő (11.), Tóth Renátó (19., 50.), Myles Fitzgerald (52.)
kapura lövések: 46–43
kiállítások: 10, ill. 18 perc
UTE–Fehérvári Titánok 6–5 – hosszabbítás után (1:0, 3:4, 1:1, 1:0)
gól: Nemes Benjámin (8.), Andrej Hebar (26.), Taylor Stefishen (33., 39.), Philip Kiss (57.), Varga Arnold (63.) / John Lewis (22., 29., emberelőny), Madácsi Benedek (33., emberelőny), Kiss Patrik (37., kettős emberelőny), Császár Hunor (56., emberelőny)
kapura lövések: 49–37
kiállítások aránya: 20, ill. 10 perc
EV Vienna Capitals II–Schiller-Vasas HC 3–0 (0:0, 1:0, 2:0)
gól: Patrik Kittinger (32.), Julian Grosslercher (59.), Alexandar Maxa (60.)
kapura lövések: 46–42
kiállítások: 10, ill. 6 perc
A bajnokság állása: 1. Sportklub 42 pont (18 mérkőzés), 2. FTC 40 p. (16 m.), 3. DEAC 31 p. (16), 4. Brassó 30 p. (17 m.), 5. UTE 27 p. (14 m.), 6. DAB 22 p. (14 m.), 7. Titánok 20 p. (15 m.), 8. Gyergyói HK 16 p. (15 m.), 9. Capitals 11 p. (14 m.), 10. HKB 8 p. (14 m.), 11. Vasas 5 p. (15 m.)
A következő forduló programja, október 28. (vasárnap)
16.00 Hokiklub Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30 Gyergyói HK–DEAC
19.00 FTC-Telekom–EV Vienna Capitals II
19.30 UTE–Brassói Corona
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.