2026. október 17. szombatHedvig

Őrült meccsen ikszeltek Szalaiék, Dybala döntött Manchesterben

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 12:38 GMT +2, 2018. október 24.

A forduló rangadója címet egyértelműen a Manchester United–Juventus csata birtokolta a Bajnokok Ligája harmadik játéknapja előtt, ám a legemlékezetesebb összecsapást Hoffenheimban játszották. Cristiano Ronaldo ismét örülhetett Old Traffordra való visszatérése alkalmából, a Juventus profi módon gyűrte le a Vörös Ördögöket. Szalai Ádám csapata hatgólos döntetlent ért el a Lyon ellen, és így hiába harcolt ismét kiválóan, az egy pont majdhogynem semmire sem elég.


A Bayern görögországi vendégjátéka nyitotta a harmadik fordulót, a bajor sztárcsapat épp egy komolyabb hullámvölgyet feledtetne szurkolóival, az AEK Athén pedig ideális partnernek tűnt ehhez. Ahogy az várható volt, bajor fölénnyel indult a találkozó, ám az első játékrész sehogy sem akarta meghozni az áttörést. Ehhez egy védelmi megingás kellett a szünet után, amit a Bayern kegyetlenül ki is használt, három perc alatt berámolt két gólt és könnyűszerrel megtartotta előnyét.

fotók: UEFA 

A csoport másik összecsapására viszont jóval nehezebben lehetett tippelni a kezdősípszó előtt, az Ajax és a Benfica a továbbjutás szempontjából is igencsak fontos csatát vívott.  A müncheni pontszerzés és a hazai pálya talán egy fikarcnyit a hazaiak oldalára billentette a mérleg nyelvét, a hollandok ennek megfelelően nagy elánnal kezdtek. Persze a Benfica sem tétlenkedett, csak úgy sorjáztak a helyzetek. Gólt azonban egészen a hajráig nem láthattunk, akkor azonban felrobbant az amszterdami aréna, a meccset Mazraui döntötte el.

Szalai Ádám hétvégén a szupercsere szerepében tetszelgett, hisz beküldése után góllal hálálta meg a bizalmat. Nagelsmann mester ezúttal kezdőként számolt a magyar csatárral, a Hoffenheim pedig egy igazi BL-klasszikust játszott a Lyon gárdájával. Szűk félóra elteltével Traore vette be a hazai kaput, Kramaric azonban nem sokra rá egyenlíteni tudott. Fordulás után aztán ismét a horvát támadó villant, megfordítva csapata számára a meccset. Nem ez volt azonban a mérkőzés egyetlen fordítása. A franciák előbb Ndombele révén ikszre mentették az állást, majd Depay góljával ismét magukhoz ragadták a vezetést. A vendéglátók nem adták fel és a hosszabbításban egy pontot legalább meg tudtak menteni.

Ha valami, hát a tavaly decemberi győzelem a City ellen, reményt adhatott a Sahtar Doneck játékosainak. Az ukránok a mai estén is hasonló bravúrra készültek, a Guardiola-csapat azonban hamar egyértelművé tette, feledtetni akarja a tavalyi kudarcot. Az égszínkékek végig uralták a mérkőzést, a szünetben már kétgólos előnnyel vonulhattak öltözőbe. Fordulás után Bernardo Silva még rátett egy lapáttal, az angolok nagyon sima győzelmet arattak.

Furcsa azt látni, hogy a legutóbbi három kiírás győztesének feje fölött vannak mostanság a legkomolyabb viharfelhők a Bajnokok Ligájában. A Real Madrid tizenhét éve nem kezdte ilyen rosszul a szezont, legutóbb pedig a CSZKA ellen szaladtak bele egy megalázó pofonba. Javítani kellett nem kérdés, a Viktoria Plzen elleni találkozón kötelező győzelmet várt mindenki. Ez végül, ha nem is sziporkázó játékkal, de megszületett, a királyiak minimális különbséggel jobbnak bizonyultak a cseh bajnoknál.

Kellhet nagyobb önbizalomlöket, mint a háromszoros címvédő legyőzése? Kérdezhették a CSZKA Moszkvánál a római vendégszereplés előtt. Az elmúlt forduló és talán az idény legnagyobb meglepetése után az oroszok újabb bravúrra készültek. Edin Dzeko az AS Roma támadója csakhamar áthúzta a vendégek számításait. A bosnyák ék az első félidőben duplázni tudott, a kegyelemdöfést pedig Cengiz Ünder vitte be.

A másik korábbi összecsapáson az eddig nyeretlen Young Boys a Valencia csapatát fogadta. A spanyoloknak győzniük kellett azért, komolyan bele tudjanak szólni a két nagy, a United és a Juve dolgába. Batshuayi ennek megfelelően be is vette a sárga-feketék kapuját, akik azonban büntetőből egyenlíteni tudtak. Ez volt a svájci alakulat első Bajnokok Ligája-találata, amely rögtön pontot is ért, a Valencia erejéből ugyanis többre már nem futotta.

A játéknap rangadóján a Manchester United és a Juventus feszült egymásnak, abban a tudatban, hogy a Valencia vélhetően kiszállt a versenyfutásból. Cristiano Ronaldo ellenfélként tért vissza az Álmok Színházába, míg a Vörös Ördögöket az egykori Juve-kedvenc, Paul Pogba vezette csatába. Két klasszis, és két klasszikus topcsapat feszült tehát egymásnak, ám az első félidőben a Juventus látványosan az angolok fölé nőtt. A Zebrák uralták a játékot, Dybala találatával pedig a vezetést is megszerezték.

Az embernek néha az lehetett az érzése, nem is a manchesteriek játszanak hazai pályán. A második félidőre valamelyest feljavult a hazai teljesítmény, Pogba szépségdíjas tekerése után csak a szerencse mentette meg az olaszokat. Akik hozták azt a könyörtelen profizmust, mely elvárható egy olyan csapattól, amely évek óta a legmagasabb szinten teljesít. A Manchester United és José Mourinho pedig saját bőrén tapasztalhatta azt a szintet, melynek eléréséért dolgozik. 

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, harmadik forduló

Keddi eredmények

E-csoport

AEK Athén–Bayern München 0–2 (0–0)
gól: Javi Martínez (61.), Robert Lewandowski (63.)

Ajax–Benfica 1–0 (0–0)
gól: Nusszair Mazraui (90+2.)

1. Ajax 7 pont (5:1), 2. Bayern 7 p. (5:1), 3. Benfica 3 p. (3:5), 4. AEK 0 p. (2:8)

F-csoport

Sahtar Doneck–Manchester City 0–3 (0–2)
gól: David Silva (30.), Aymeric Laporte (35.), Bernardo Silva (71.)

Hoffenheim–Lyon 3–3 (1–1)
gól: Andrej Kramaric (33., 47.), Joelinton (90+2.) / Bertrand Traoré (27.), Tanguy Ndombele (59.), Memhpis Depay (67.)

1. City 6 pont (6:3), 2. Lyon 5 p. (7:6), 3. Sahtar 2 p. (4:7), 4. Hoffenheim 2 p. (6:7)

G-csoport

Real Madrid–Viktoria Plzen 2–1 (1–0)
gól: Karim Benzema (11.), Marcelo (55.) / Patrik Hrosovsky (79.)

AS Roma–CSZKA Moszkva 3–0 (2–0)
gól: Edin Dzeko (30., 43.), Cengiz Ünder (50.)

1. AS Roma 6 pont (8:3), 2. Real 6 p. (5:2), 3. CSZKA 4 p. (3:5), 4. Plzen 1 p. (3:9)

H-csoport

Young Boys–Valencia 1–1 (0–1)
gól: Guillaume Hoarau (55., tizenegyesből) / Michy Batshuayi (26.)

Manchester United–Juventus 0–1 (0–1)
gól: Paulo Dybala (17.)

1. Juventus 9 pont (6:0), 2. United 4 p. (3:1), 3. Valencia 2 p. (1:3), 4. Young Boys 1 p. (1:7)  

futballUEFA Bajnokok Ligájaösszefoglaló
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális