Nemzetek Ligája: Maxim mentette meg Vilniusban a románokat
Lelátó utolsó frissítés: 09:37 GMT +2, 2018. október 12.Alexandru Maxim 90+4. percben szerzett góljával a román labdarúgó-válogatott 2–1-re nyert Litvániában az UEFA Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.
A román válogatott 77 percen keresztül győzelemre állt a vilniusi LFF Stadionban, a mérkőzés elején Alexandru Chipciu szerzett vezetést a vendégeknek. A litvánoknak a rendes játékidő utolsó percében jött össze az egyenlítés, Arturas Zulpa váltotta gólra Nerijus Valskis passzát. Ezzel még nem volt vége, a románok a hosszabbításban kiharcolták a győzelmet: a második félidőben becserélt Alexandru Maxim egy lövőcsellel elfektette védőjét és jobbal a hálóba postázta a labdát, ezzel 1–2 lett a végeredmény.
A C-osztály négyes csoportjában Románia korábban két döntetlent játszott, Montenegróval hazai pályán, Szerbiával pedig idegenben. A délszláv válogatottak csütörtökön Podgoricában mérkőztek meg egymással, a szerbek Alekszandar Mitrovics duplájával 2–0-s sikert ünnepelhettek Montenegró fővárosában, így most hét ponttal elsők a csoportban. Romániának öt, Montenegrónak négy pontja van, míg Litvánia mindhárom mérkőzésén vereséget szenvedett. Vasárnap 16 órától a csoportelső szerbek Bukarestben lépnek pályára.
Az A-osztályban a portugálok az olaszok után a lengyeleket is legyőzték. Chrozow-ban a Serie A góllövőlistáját vezető Krzysztof Piatek (Genoa CFC) lőtte előnybe a Sasokat, a luzitánok viszont még a szünet előtt fordítottak, majd a térfélcsere után Bernardo Silva révén növelték az előnyt. Jakub Blaszczykowski gólja csak a szépítéshez volt elég.
UEFA Nemzetek Ligája, csoportkör, 2. forduló
C-osztály, 4-es csoport
Litvánia–Románia 1–2 (0–1)
LFF stadionas, Vilnius
játékvezető: Francois Letexier (francia)
gól: Zulpa (90.) / Chipciu (13.), Maxim (90+4.)
sárga lap: Slivka (69.) / Anton (32.), Chipciu (45.), Marin (85.)
Litvánia: Ernestas Setkus – Rolanda Baravyskas, Algis Jankauskas, Linas Klimavicius, Vaidas Slavickas – Arturas Zulpa, Modestas Vorobjovas (Mantas Kuklys 63.), Vykintas Slivka – Arvydas Novikovas, Fiodor Cernych (Deimantas Petravicius 87.), Darvydas Sernas (Nerijus Valskis 63.). Szövetségi kapitány: Edgaras Jankauskas.
Románia: Ciprian Tătărușanu – Cristian Manea, Gabriel Tamaș, Cristian Săpunaru, Nicușor Bancu – Paul Anton, Răzvan Marin – Alexandru Chipciu, Nicolae Stanciu (Dorin Rotariu 87.), Ionuț Mitriță (Alexandru Maxim 78.) – George Țucudean (Claudiu Keserü 71.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra.
A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–1)
gól: Alekszandar Mitrovics (18., tizenegyesből, 81.)
1. Szerbia 7 pont (5:2), 2. Románia 5 p. (4:3), 3. Montenegró 4 p. (2:2), 4. Litvánia 0 p. (1:5)
További csütörtöki eredmények
A-osztály
Lengyelország–Portugália 2–3 (1–2)
gól: Krzysztof Piatek (18.), Jakub Blaszczykowski (77.) / André Silva (31.), Kamil Glik (43., öngól), Bernardo Silva (52.)
B-osztály
Oroszország–Svédország 0–0
C-osztály
Izrael–Skócia 2–1 (0–1)
gól: Dor Peretz (52.), Kieran Tierney (75., öngól) / Charlie Mulgrew (25., tizenegyesből)
kiállítva: John Souttar (61., Skócia)
D-osztály
Feröer–Azerbajdzsán 0–3 (0–1)
gól: Richard Almeida (28., 86., tizenegyesből), Dmitri Nazarov (67.)
Koszovó–Málta 3–1 (1–0)
gól: Benjamin Kololli (30., 81.), Vedat Muriqi (68.) / Andrei Agius (51.)
kiállítva: Michael Mifsud (70., Málta)
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.