Elhunyt Kulcsár Győző vívólegenda, a Nemzet Sportolója
MTI utolsó frissítés: 16:07 GMT +2, 2018. szeptember 20.Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sportember szerda este hunyt el.
fotók: olimpia.hu
Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmet nyert. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, többszörös országos bajnok.
A kiváló sportoló mérnöki diplomát szerzett, ám csak rövid ideig hasznosította ezen tudását. Sportolói pályafutását követően, 1979-ben már főtitkárként irányította a Magyar Vívó Szövetséget, majd hat éven keresztül szövetségi kapitányként dolgozott. 1985-től mesteredző.
Kapitánykodása után 1986-ban Olaszországba vállalt munkát. Vercelliben 2001-ig dolgozott sikeresen, tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát is nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

A sydneyi olimpia után hazatért, s 2001 és 2008 között a Bp. Honvéd szakosztályának mestereként többek között az ő tanítványa volt Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2006-tól 2012-ig a párbajtőrözők szövetségi kapitánya volt. Legutóbbi nagy sikerét Szász Emesével érte el, aki Rióban nyert aranyérmet. 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották.
2010 októberében világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2016-ban Magyar Érdemrend Középkeresztje, a csillaggal kitüntetést vehetett át. 2016-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a MOB életműdíját 2017-ben kapta meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása szerint az Emmi a családdal egyetértésben Kulcsár Győzőt saját halottjának tekinti. A Magyar Olimpiai Bizottság is azt közölte honlapján, hogy saját halottjának tekinti a legendás vívót.

Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.