Liga 1: Medgyes „leosztályozta” az FC Voluntari-t
Lelátó utolsó frissítés: 19:17 GMT +2, 2018. május 18.A Medgyesi Gaz Metan labdarúgócsapata 1–0-ra megnyerte az alsóházi rájátszás hétközi fordulójának utolsó mérkőzését, és a legyőzött FC Voluntari-t megelőzve elmozdult az osztályozót jelentő tizenkettedik helyről.
A nemrég kinevezett Adrian Mutu már a harmadik vereségét könyvelte el csütörtökön az FC Voluntari kispadján. A medgyesi stadionban rendezett mérkőzésen az első félidőben nem született gól, aztán az 59. percben a hazaiak fiatal szélsője, Darius Olaru szerezte meg fejjel szezonbeli első találatát. A vesztésre álló ilfoviak az utolsó tíz percre emberhátrányba kerültek, miután a kapujából rossz ütemben kimozduló Dragoș Balauru lerántotta Mario Rondónt, így az erdélyi csapat venezuelai csatárja nem tudta bevenni az üres kaput. Mivel Mutu mindhárom cserelehetőségét elhasználta, a középhátvéd Cosmin Achim állt be hálóőrnek az utolsó percekre.
A végeredmény 1–0 maradt, ezt pedig egyrészt azt jelentette, hogy Cristian Pustai, a Szeben megyei csapat vezetőedzője elszavalhatott egy újabb verset a mérkőzést követő sajtóbeszélgetésen (az irodalomkedvelő tréner minden győzelem után elmond egy verset, ugyanis ezt az ígéretet tette a tavaly elhunyt Ioan Alomannak, aki csapattársa és kollégája volt Medgyesen), másrészt a Gaz Metan egy ponttal megelőzte az FC Voluntari. Mutu csapata az utóbbi öt forduló során a Sepsi OSK-tól és a bukaresti Juventus-tól is kikapott hazai pályán, idegenben viszont legyőzte a Temesvári ACS Poli és a Concordia Chiajna ellen.
A playout pénteken a Sepsi OSK–Bukaresti Juventus mérkőzéssel folytatódik, a felsőházban vasárnap este dől el a bajnoki cím sorsa, amelyért a listavezető Kolozsvári CFR és a FCSB van versenyben. Az első helyezett a Bajnokok Ligája, a második, a harmadik és a negyedik az Európa Liga selejtezőjében képviselheti nyáron a Liga 1-et.
Liga 1, playout, tizedik forduló
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari 1–0 (0–0)
gól: Darisu Olaru (59.)
kiállítva: Dragoș Balauru (80., a vendégektől)
FC Botoșani–Concordia Chiajna 0–1 (0–0)
gól: Paul Batin (20.)
kiállítva: Thaer Bawab (17., a vendégektől)
Juventus Buc.–Dinamo 0–2 (0–0)
gól: Mihai Popescu (64.), Dan Nistor (72.)
Sepsi OSK–Temesvári ACS Poli 3–0 (1–0)
gól: Fülöp István (45+4., 80.), Ibrahima Tandia (84.)
kiállítva: Benjamin Kuku (40.), ill. Gabriel Cânu (83.)
Négy fordulóval a vége előtt: 7. Dinamo 44 pont (20:9), 8. Botoșani 32 p. (8:8), 9. Sepsi 29 p. (18:11), 10. Chiajna 26 p. (8:9), 11. Medgyes 25 p. (14:12), 12. Voluntari 24 p. (11:15), 13. Temesvár 22 p. (8:13), 14. Juventus 16 p. (5:15)
A rájátszás következő fordulójának programja
Felsőház (10. forduló)
Szombat, május 20.:
20.45 FCSB–Astra Giurgiu
20.45 CSM Poli Iași–CS U Craiova
20.45 Kolozsvári CFR–FC Viitorul
Az utolsó forduló előtt: 1. CFR 47 pont (11:6), 2. FCSB 46 p. (13:6), 3. Viitorul 35 p. (13:10), 4. Craiova 35 p. (8:9), 5. Astra 33 p. (9:10), 6. Iași 24 p. (4:17)
Alsóház (11. forduló)
Péntek, május 18.
18.00 Sepsi OSK–Juventus Buc.
Szombat
21.45 Concordia Chiajna–Dinamo
Vasárnap
17.00 FC Voluntari–FC Botoșani
Hétfő
20.45 Temesvári ACS Poli–Medgyesi Gaz Metan
Medgyesi Gaz MetanLiga 1futball
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.