Európa Liga: az Atleti és az OM játssza a finálét
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 13:09 GMT +2, 2018. május 04.Az Atlético Madrid a londoni döntetlen után hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Arsenalt és bejutott az Európa Liga májusi 16-i, lyoni döntőjébe. Az elődöntő másik ágán az első mérkőzést követően kétgólos előnyben álló Olimpique Marseille-nek hosszabbítás kellett a jól küzdő RB Salzburg kiejtéséhez.
A csütörtöki volt Arsene Wenger utolsó európai kupameccse az Arsenal kispadján. Az ágyúsokat már több mint húsz éve, 1996 óta irányító francia menedzser nemrég bejelentette, hogy a szezon végén távozik a londoni labdarúgóklubtól. Szép búcsú lett volna, ha a piros-fehérek például EL-győzelemmel köszönnek el az edzőtől, a döntőbe jutást viszont megakadályozta a Diego Simeone vezette Atlético.
Az angol csapat feladatát nehezítette, hogy az első mérkőzésen Özilék nem tudták legyőzni a 10. perctől emberhátrányban játszó madridi alakulatot. Sőt, a vendégek gólt is szereztek az Emirates Stadionban: Antoine Griezmann a hajrában válaszolt Alexandre Lacazette korábban szerzett fejesgóljára, így 1–1 lett a vége.
Akárcsak a londoni meccs, a madridi visszavágó is nagy iramban zajlott, a Wanda Metropolitano aréna 65 ezer fős közönsége BL-színvonalú mérkőzést láthatott. Érdekesség, hogy a lelátóról drukkolt a hazaiaknak Rafael Nadal, és a spanyol teniszklasszis szerencsét hozott az Atléticónak.
Rafael Nadal: Look what Real Madrid fan Nadal wore during Atletico vs Arsenal match https://t.co/NPf0uhNgDC pic.twitter.com/ci2YrBdqFk
— 442betting (@442betting) 3 May 2018
Az első félidőben két lényeges dolog történt: Laurent Koscielny, az Arsenal francia válogatott védője súlyos sérülést szenvedett, valószínűleg az oroszországi világbajnokságot is ki kell hagynia, majd a játékrész hosszabbításában Diego Costa szerzett gólt a hazaiaknak. A bivalyerős brazil csatárt Jan Oblak hosszú labdája után Griezmann ugratta ki, s az Arsenal katalán jobbhátvédje, Héctor Bellerín hiába igyekezett, nem tudta megállítani Costát, aki higgadt maradt és bevette Ospina kapuját.
A második félidőben az Arsenalnak volt egy-két egyenlítési lehetősége, de mind kimaradt, ugyanakkor a másik oldalon az Atlético veszélyes ellentámadásai sem eredményeztek újabb gólt. A spanyolok az utolsó percekben sikeresen húzták az időt és 2–1-es összesítéssel bejutottak a lyoni döntőbe.
A francia-osztrák párharc az Olympique Marseille és az RB Salzburg között még nagyobb izgalmakat hozott. Dimitri Payet egy hete a Stade Velodrome-ban két gólpasszt is kiosztott, a 2–0-ra diadalmaskodó fehér-kékek jó esélyekkel várták a visszavágót.
A Marseille egy gyors idegenbeli góllal le is zárhatta volna a párharcot, ez viszont nem érkezett, a szünetben 0–0 volt az állás. Aztán a pihenő után a Salzburg – amely az előző fordulókban sorban a Real Sociedadon, a Borussia Dortmundon, valamint a Lazion is túljott – megkezdte a felzárkózást Amadou Haidara remek egyéni akciójával. A mali középpályás a fél vendégcsapaton átcselezte magát és a kapuba spiccelte a labdát.
A 65. percben kiegyenlítették az összesített állást a salzburgiak, pontosabban az OM egyik védője, Bouna Sarr ért bele szerencsétlenül egy nem túl pontos lövésbe. A 2–0 kitartott a rendes játékidő végéig, ami azt jelentette, hogy fél óra hosszabbítás következik. Végül a 116. percben érkezett a mindent eldöntő gól, ezt viszont a franciák szerezték: egy szögletnél a portugál középhátvéd, Rolando volt a hős.
Francia csapata legutóbb a 2003–04-es idényben játszott döntőt a sorozatban, amelyet akkor még UEFA-kupa néven futott. Abban a szezonban is a Marseille jutott el a fináléig, ott viszont a Fabien Barthezt és Didier Drogbát soraiban tudó OM 2–0-ra kikapott a Valenciától.
UEFA Európa Liga, elődöntő, visszavágók
Atlético Madrid–Arsenal 1–0 (1–0)
gól: Diego Costa (45+2.)
döntőbe jutott az Atlético 2–1-es összesítéssel
RB Salzburg–Olympique Marseille 2–1 – hosszabbítás után (félidőben: 0–0)
gól: Amadou Haidara (53.), Bouna Sarr (65., öngól), ill. Rolando (116.)
döntőbe jutott a Marseille 3–2-es összesítéssel
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.