Liga 1: Craiova–CFR rangadót rendeznek a hétvégén
szerk. utolsó frissítés: 20:17 GMT +2, 2018. március 29.A rövid válogatott szünet után a rájátszás harmadik fordulójával folytatódik hétvégén a labdarúgó Liga 1. A hét mérkőzés közül a rangadót szombat este játssza a CS U Craiova és a Kolozsvári CFR.
A bajnokságot a FCSB előtt két ponttal vezető erdélyi csapat az alapszakasz során 2–1-es vereséget szenvedett Craiován. Az olasz Devis Mangia alakulata továbbra is versenyben van a bajnoki címért, a CS U hátránya mindössze két egység a Steaua mögött.
A kolozsváriak legutóbbi craiovai vendégjátéka során megdőlt a szezon látogatottsági rekordja, az Oblemenco-stadionban egyes források szerint 26834-en izgulták végig a 22. forduló csúcsmeccsét. Ez pontosan egy személlyel több, mint amennyien a FCSB–Dinamo derbire kilátogattak tavaly szeptemberben.

fotó: Universitatea Craiova / Facebook
Marcel Popescu, a Craiova elnöke reméli, most is telt ház lesz az arénában:
„Meggyőződésem, hogy ez a mérkőzés emlékezetes lesz a szurkolóknak, ugyanakkor szeretnénk, hogy a craiovai vulkánban a meccs órájában 28 ezer szurkoló legyen, ahogy az az alapszakaszban is volt a CFR ellen” – mozgosította a rajongókat Popescu.
A felsőházban a FCSB a CSM Poli Iași fogadja vasárnap, hétfőn pedig az Astra és az FC Viitorul mérkőzik meg Giurgiuban.
Az alsóházhoz tartozó Sepsi OSK Temesvárra látogat a forduló utolsó előtti mérkőzésén. A piros-fehérek győzelem esetén megelőzik a Polit, amely a múlt héten leigazolta a 113-szoros válogatott Răzvan Raț-ot.
Liga 1, rájátszás, a harmadik forduló programja
Felsőház
Március 31., szombat, 20.45: CS U Craiova–Kolozsvári CFR
Április 1., vasárnap, 20.45: FCSB–CSM Poli Iași
Április 2., hétfő, 20.45: Astra Giurgiu–FC Viitorul
Állás: 1. CFR 34 pont (3:2), 2. FCSB 32 p. (3:2), 3. Craiova 30 p. (1:0), 4. Viitorul 23 p. (1:2), 5. Astra 22 p. (0:1), 6. Iași 20 p. (1:2)
Alsóház
Március 30., péntek, 20.45: Dinamo București–Juventus București
Március 31., szombat, 18.00: FC Voluntari–Medgyesi Gaz Metan
Április 1., vasárnap, 18.00: Concordia Chiajna–FC Botoșani
Április 2., hétfő, 18.00: Temesvári ACS Poli–Sepsi OSK
Állás: 1. Dinamo 23 pont (3:0), 2. Botoșani 21 p. (0:0), 3. Voluntari 18 p. (3:2), 4. Chiajna 15 p. (2:3), 5. Temesvár 14 p. (0:2), 6. Sepsi 12 p. (3:3), 7. Medgyes 11 p. (2:4), 8. Juventus 10 p. (1:0)
Góllövőlista
13 gólos: Harlem Gnohéré (FCSB), George Țucudean (CFR/ Viitorul)
11 gólos: Gustavo (Craiova), Alexandru Ioniță (CFR / Astra)
10 gólos: Paul Batin (Chiajna)
9 gólos: Florin Tănase (FCSB), Constantin Budescu (FCSB)
8 gólos: Dennis Man (FCSB), Emmanuel Culio (CFR), Silviu Balaure (Astra), Mihai Roman , (Botoșani), Alexandru Băluță (Craiova), Alexandru Mitriță (Craiova), Laurențiu Buș (Botoșani), Marian Cristescu (Chiajna), Alexandru Tudorie (Voluntari), Eric Oliveira Pereira (Viitorul), Platini (Iași)
futballLiga 1Kolozsvári CFRCS U Craiova
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.