2026. október 17. szombatHedvig

Gyulafehérvár ellen kezdi a rájátszást a Sepsi-SIC

Közlemény utolsó frissítés: 13:20 GMT +2, 2018. március 23.

A bajnoki címvédő Sepsi-SIC pénteken 18.30-tól megkezdi szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában. A zöld-fehér mezesek a negyeddöntőben a nyolcadik helyen záró Gyulafehérvári U ellen lépnek pályára a Sepsi Arénában.


A kétszeres bajnok és háromszoros Román Kupa-győztes Sepsi-SIC 19 győzelemmel és mindössze egy vereséggel zárta az alapszakaszt, ezzel szemben a Manuel Angel Rodriguez Escudero irányította csapat mérlege 7 győzelem és 12 vereség. A két alakulat eddig 22 alkalommal találkozott egymással, a zöld-fehérek tizenháromszor diadalmaskodtak. Az alapszakasz mindkét egymás elleni mérkőzését Zoran Mikes lányai nyerték: idegenben 76:62, a visszavágón 76:52 arányban győztek.


fotó: Szigyártó Szabolcs

„Csak a szurkolókkal tudjuk teljes egészében kihasználni a hazai pálya előnyét”– Zoran Mikes:

„Az alexandriai teremtorna után teljes mértékben felkészülten állunk a rájátszás előtt. Ez az idény legfontosabb időszaka, és csalódott lennék, ha a kosárlabda-kedvelőket nem érdekelné. Egész szezonban keményen dolgoztunk, hogy eljussunk idáig és mindenkinek meg kell értenie, hogy a csapatnak és a szurkolóknak vállvetve kell folytatniuk útjukat a playoffban is.

A rájátszásban minden mérkőzés legalább annyira fontos, mint a FIBA Európa Kupa vagy a Román Kupa. Ebben az idényben sikerült nemzetközi porondon a kieséses szakaszba jutnunk, majd a harmadik Román Kupa-elsőségünket is megünnepelhettük. Idén is egy nagyszerű szezont szeretnénk magunk mögött tudni, még a bajnoki címet kell megszereznünk.

Nagyon remélem, hogy sokan kilátogatnak a rájátszásban a hazai mérkőzésinkre, legyen szó bármelyik ellenfelünkről, hiszen a játékosok teljes mértékben komolyan vesznek minden mérkőzést. Csak a szurkolókkal tudjuk teljes egészében kihasználni a hazai pálya előnyét, hiszen az ellenfeleinek nagyon nehéz, ha telt ház előtt kell játszaniuk ellenünk.

Úgy gondolom, hogy amit ebben a szezonban eddig tettünk, azzal kiérdemeltük a szurkolók támogatását, és ezúton is meghívom az embereket, hogy jöjjenek a mérkőzésre, mert együtt erősebbek vagyunk, a motiváció nagyobb” – nyilatkozta Zoran Mikes vezetőedző a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A mérkőzést megelőzően két autóbusz is indul a Gólya utcai végállomástól: az első 17.30-kor, a második pedig 17.50-kor, majd az állomás negyed érintésével érkeznek meg a sportlétesítményhez. A találkozó után az autóbuszok szintén a szurkolók rendelkezésére állnak.

Női kosárlabda nemzeti liga, rájátszás, a negyeddöntő párosítása

Brassói CSU (3.)–Aradi ICIM (6.)
Szatmárnémeti VSK (2.)–Temesvári SCM (7.)
Sepsi-SIC (1.)–Gyulafehérvári Unirea (8.)
Kolozsvári Universitatea (4.)–CSBT Alexandria (5.)

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.

Sepsi-SICkosárlabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális