Phjongcshang 2018: Marit Björgen történelmi diadala az utolsó versenyen
MTI utolsó frissítés: 13:00 GMT +2, 2018. február 25.A norvég Marit Björgen nyerte vasárnap a phjongcshangi téli olimpia utolsó számát, a női sífutók klasszikus stílusú 30 kilométeres versenyét, sikerével pedig egyúttal sporttörténelmet írt, ugyanis ő lett minden idők legeredményesebb téli olimpikonja.
A 37 éves élő legenda nyolcadik ötkarikás aranyával, amiből ez volt a második a dél-koreai játékokon, nemcsak saját magát repítette az élre, hanem Norvégiát is a mostani olimpia éremtáblázatán.
Az ezüstérmet a finn Krista Parmakoski, míg a bronzot a svéd Stina Nilsson szerezte meg. Björgen pályafutása során a 8 arany mellett 4 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtött, amivel a most megelőzött két honfitársa közül Ole Einar Björndalen sílövőt kettő, Björn Dählie sífutót három bronzzal hagyta maga mögött a mostani diadala révén.
Az egész dél-koreai olimpia talán legmelegebb napja fogadta Phjongcshangban a 47 indulót, köztük Björgent, akit közel sem tartottak a legnagyobb favoritnak, mert abban kételkedtek, hogy a leghosszabb számot végig bírja-e erővel fiatalabb riválisaival szemben. A 18-szoros világbajnok viszont alaposan rácáfolt a kétkedőkre, ugyanis az első métertől kezdve ő diktálta a tempót a szikrázó napsütésben.
Björgen egy pillanatra sem engedte át a vezetést, 7,5 kilométert követően pedig még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, amely pillanatok alatt megrostálta az akkorra már amúgy is csak 19 főből álló élbolyt.
A legtovább Charlotte Kalla maradt a nyomában, de 10 kilométer után a Phjongcshangban négy medált, köztük egy aranyat gyűjtött svéd versenyző is feladta az üldözést, beállt a saját tempójára. Björgen innentől magányosan tette meg a hátralévő 20 kilométert, előnyét pedig fokozatosan növelte, ami féltávnál 51 másodperc, 20 kilométert után pedig már másfél perc volt.
Mögötte kialakult egy négyfős üldözőboly, amelyből Kalla és a finn Kerttu Niskanen „kikopott”, míg az osztrák Teresa Stadlober pályatévesztés miatt maradt le, így a finn Krista Parmakoski biztosan lett ezüstérmes, míg a bronzért az erejüket jobban beosztó, így hátulról feljövő svéd Stina Nilsson és a norvég Ingvild Flugstad Östberg csatázott.
Amikor Björgen a dombról lecsúszva beérkezett a stadionba, nagy üdvrivalgással fogadta a közönség, ő pedig kapott egy norvég zászlót, azzal haladt át a célvonalon. Parmakoski közel kétperces hátránnyal lett második, de legalább annyira örült az ezüstnek, mint Björgen az aranynak. Harmadikként nagyot hajrázva Nilsson futott be, így az egyetlen vigasztalhatatlan versenyző Östberg volt a célban. A beérkezők pedig sorra gratuláltak az immár legeredményesebb téli olimpikonnak.
Phjongcshang 2018 – sífutás, női klasszikus stílusú 30 km
Olimpiai bajnok: Marit Björgen (Norvégia) 1:22:17.6 óra
Ezüstérmes: Krista Parmakoski (Finnország) 1:49.5 perc hátrány
Bronzérmes: Stina Nilsson (Svédország) 1:58.9 p h.
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.