Németország először döntőzhet ötkarikás hokitornán
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 18:21 GMT +2, 2018. február 23.A német jégkorong-válogatott Svédország után Kanada ellen is borította a papírformát és a téli olimpia történetében először bejutott a férfi hokitorna döntőjébe. A másik ágon a szbornaját nem tudták megállítani a csehek sem.
Lassan véget ért a phjongcshangi olimpia, a férfi csapatok jégkorongtornájából már csak két mérkőzés maradt hátra. Pénteken eldőlt, hogy a szombati bronzcsatát (14 óra 10 perctől) Csehország és Kanada vívja, a vasárnap reggeli döntőt (6:10-től) pedig az Olimpiai Sportolók Oroszországból és Németország csapata.
A németek jégkorongban eddig csak kétszer tudtak érmeket szerezni az olimpiákon, először az 1932-es Lake Placid-i, majd az 1976-os innsbrucki játékokon lettek harmadikok. A mostani tehát a válogatott fennállásának legjobb olimpiai szereplése, a döntőben ugyanakkor a torna fő esélyese vár Marco Sturm együttesére. Az oroszok legutóbb 1992-ben, az albertville-i olimpián szerezték meg a végső győzelmet, Naganóban ezüst-, Salt Lake Cityben bronzérmet akasztottak a nyakukba.
Az OAR a norvégok sima búcsúztatása után (6–1) kapott gól nélkül hozta le phjoncshangi elődöntőjét a csehekkel szemben. Vaszilij Kosecskin, a Metallurg Magnyitogorsz kapusa 31 védést mutatott be, s bár az oroszoknak kevesebb kapura lövések volt, ők játszottak hatékonyabban. A mérkőzés középső szakaszában Nyikita Guszev és Vlagyiszlav Gavrikov egy percen belül két gólt szerzett, amivel az oroszok hirtelen komoly előnybe kerültek. Az utolsó harmadban Oleg Znarok játékosai csak egy kisbüntetést kaptak, de az emberhátrányt kivédekezték, s az utolsó percben Ilja Kovalcsuk üres kapus góljával minden eldőlt.

fotók: Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF)
A délutáni Kanada–Németország összecsapáson már jóval nagyobbak voltak az izgalmak. A negyeddöntőben a svédeket sokkoló németeknek megint kijött a lépés, jól védekeztek és remekül kontráztak, amivel sikerült meglepni a juharleveleseket. Kanada jól kezdte a meccset, de hiába domináltak az észak-amerikaiak, egy kettős kiállítással nagy lehetőséget adtak a németeknek, akik éltek ezzel, a Kanadában született Brooks Macek lőtte az első német gólt.
A második harmad első felében Matthias Plachta és Frank Mauer is bevette Kevin Poulin kapuját, így a 27. percben már 0–3 állt az eredményjelzőn. A kanadaiak emberelőnyös góllal zárkóztak, de percekkel később Patrik Hager visszaállította a háromgólos német előnyt, ráadásul a tengerentúliak gólszerzője, Gilbert Brule végleges kiállítást kapott.
A kanadaiak nem adták fel, az utolsó harmadban a hátvéd Mat Robinson emelte a kapuba a korongot egy szép fonákmozdulattal, majd Derek Roy értékesített egy emberelőnyt. A kanadaiaknak maradt még tíz percük egyenlíteni, de a hajrában megint jól védekeztek a németek, akik mindössze 15 kapura lövéssel győzték le a jóval esélyesebbnek tartott riválist.

Phjongcshang 2018 – férfi jégkorongtorna, elődöntő
Kanada–Németország 3–4 (0:1, 1:3, 2:0)
gól: Gilbert Brule (29., emberelőnyből), Mat Robinson (43.), Derek Roy (50., emberelőnyből), ill. Brooks Macek (15., kettős emberelőnyből), Matthias Plachita (24.), Frank Mauer (27.), Patrick Hager (33., emberelőnyből)
kapura lövések: 31–15
kiállítások: 35 (ebből Gilbert Brule 25 – végleges kiállítás), ill 16 perc
Csehország–Olimpiai Sportolók Oroszországból 0–3 (0:0, 0:2, 0:1)
gól: Nyikita Guszev (28.), Vlagyiszlav Gavrikov (29.), Ilja Kovalcsuk (60.)
kapura lövések: 31–22
kiállítások: 6, ill. 10 perc
További program
Szombat, 14.10 Csehország–Kanada – bronzmérkőzés
Vasárnap, 6.10 OAR–Németország – döntő
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.