Női kosárkupa: elkészült a nyolcas döntő programja
A Sepsi-SIC közleménye utolsó frissítés: 16:41 GMT +2, 2018. február 16.A Román Kosárlabda Szövetség nyilvánosságra hozta a február 22. és 25. között a Sepsi Arénában rendezendő női Román Kupa mérkőzéseinek időpontjait.
A versenykiírást a Temesvár és Brassói Olimpia közötti negyeddöntő nyitja meg, majd ezt követően a kétszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC és a Kolozsvári U mérkőzik meg egymással.
Pénteken az Aradi ICIM és az Alexandria, illetve a Szatmárnémeti VSK és a Gyulafehérvári U is pályára lép. Szombaton az elődöntőkre kerül sor, a döntőt pedig vasárnap rendezik.
A DigiSport három – két negyeddöntő és döntő – mérkőzést közvetít, a többi találkozót a szövetség YouTube-csatornáján követhetik figyelemmel a kosárlabda-kedvelők.
Február 19-től megvásárolhatóak a bérletek a női Román Kupa nyolcas döntőre a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában. A bérlet hét mérkőzést – négy negyeddöntő, két elődöntő, döntő – tartalmaz és 50 lejbe kerül. A napijegyet 15 lejért (két mérkőzés), míg az egy találkozóra érvényes jegyet 10 lejért lehet majd megvenni, de ezek csak a mérkőzések kezdete előtt, a helyszínen szerezhetőek be. 18 év alattiak ingyen vehetnek részt az eseményen, amennyiben felmutatnak egy erre vonatkozó igazoló okiratot.
A négynapos kosárlabda eseményre az érdeklődők a városi autóbuszokkal is kijuthatnak a Sepsi Arénához, a jegyek ára 2 lej. A tömegközlekedési eszközök csütörtökön 16.40-kor, 19.15-kor és 19.30-kor indulnak a Gólya utcai végállomástól, majd az állomás negyed érintésével mennek a sportlétesítményhez. Pénteken 16.40-kor és 19.30-kor indulnak útnak, míg szombaton 16.30-kor, 16.45-kor és 19.30-kor startolnak. A vasárnapi döntőre két autóbusz indul, az első 16.30-kor, a második pedig 16.50-kor. Az autóbuszok a mérkőzések vége után is a szurkolók rendelkezésére állnak.
A nyolcas döntő programja
Február 22., csütörtök: Temesvár–Brassói Olimpia (4. negyeddöntő, 17.15 – DigiSport), Kolozsvári U–Sepsi-SIC (1. negyeddöntő, 20.00 – DigiSport)
Péntek: Aradi ICIM–Alexandria (2. negyeddöntő, 17.15 – FRB TV), Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvári U (3. negyeddöntő, 20.00 – FRB TV)
Szombat: az 1. elődöntő győztese vs. 4. negyeddöntő győztese (17.15 – FRB TV), 2. negyeddöntő győztese vs. 3. negyeddöntő győztese (20.00 – FRB TV)
Február 25., vasárnap: döntő (17.30 – DigiSport)
kosárlabdakosárlabda Románia KupaSepsi-SICAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.