Átlépte a százpontos határt a Sepsi-SIC, a szezonban először
Közlemény utolsó frissítés: 11:52 GMT +2, 2018. január 18.A listavezető Sepsi-SIC 54 pontos győzelmet aratott a sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga 15. fordulójában.
A zöld-fehér mezesek kisebb egészségügyi probléma miatt kénytelenek voltak nélkülözni Adrienne Webb játékát, viszont nélküle is simán behúzták sorozatban a 13. győzelmüket.
A pontvadászatban hibátlan szentgyörgyiek igazi erődemonstrációt tartottak a vásárhelyieknek, hiszen kevéssel több mint két perc elteltével már kilenc ponttal vezettek, majd a házigazdák is magukhoz tértek, de csak néhány percig tudták tartani a lépést az esélyesebb csapattal.
Az első negyedben Tyaunna Marshall megállíthatatlan volt, a Maros-partiak nem találtak ellenszert az amerikai játékosra, ő pedig 14 pontot szerzett tíz perc alatt. A folytatásban sem változott a játék képe, egyértelműen a Sepsi-SIC akarata érvényesült, ez pedig az eredményen is meglátszott, hiszen a szünetre már 20 pontos előnyre tettek szert (46–26).
A szentgyörgyiek a harmadik negyedben állva hagyták a marosvásárhelyieket, akik mindössze hét pontot dobtak, ezzel szemben a zöld-fehérek 38 (!) egységet termeltek. A címvédő az utolsó tíz percben sem lassított, így a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók az aktuális idényben először lépték át a 100 pontos határt egy mérkőzésen, a 100. és a 101. pont pedig a 18 éves Kovács Renáta nevéhez fűződik.
A Sepsi-SIC minden mutatóban ellenfele fölé kerekedett, a cserejátékosok is hatékonyak voltak, hiszen 53 ponttal vették ki részüket a 106–52 (15–22, 11–24, 7–38, 19–22) arányú győzelemből. Az éllovas alakulattól 18 pontos Tyaunna Marshall volt a legeredményesebb, viszont figyelemre méltó, hogy további öt kosárlabdázó neve mellett szerepel legalább tíz pont.
Sirius: Robinson 18/3, Pop 6/3, Mészáros 10, Radovic 5/3, Mitov 8. Cserék: Radu 5/3, Gál N., Gál E., Beldian, Imreh, Feises. Vezetőedző: Ionel Brustur.
Sepsi-SIC: Kress 10, Marshall 18/3, Gödri-Părău 10/3, Neagu, Stoenescu 15/12. Cserék: Fontaine 16, Kilin 5/3, Hamilton-Carter 6, Džankić 15, Kovács 2, Huțanu 9/3. Vezetőedző: Zoran Mikes.
A bajnokság 16. fordulójában a Sepsi-SIC szombaton 18.30-tól a hét győzelemmel és öt vereséggel az ötödik helyen álló Brassói Olimpia csapatával játszik a Sepsi Arénában.
Nyitókép: Zsoli Jeffwarder
Sepsi-SICkosárlabdaAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.