Kiestek a Challenge Kupából a zilahiak
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:03 GMT +2, 2017. november 30.Rövidre sikerült a zilahi röplabdázók kalandja a harmadrangú Challange Kupában. Az erdélyi csapat a selejtező második körében kettős vereséggel esett ki, a párharc továbbjutója a lisszaboni Benfica.
Szerdán európai kupameccset rendeztek Zilahon, ahol a helyi csapat megint kikapott a Benficától. A portugálok a múlt héten kényelmes előnyt harcoltak ki a visszavágóra, otthon 3–1-es győzelemmel alapozták meg a továbbjutást. A román bajnokság címvédője nem tudott visszavágni a lisszaboni csapatnak.
Fotó: cev.lu
A Benfica jól kezdett, az első szettet a portugálok nyerték 25:22 arányban. A hazaiak azonnal válaszolták és kiegyenlítették az állást, a harmadik játszmában pedig közel álltak ahhoz is, hogy átvegyék a vezetést. Ez végül nem jött össze, a Benfica röpisei 27–25-re hozták a játékrészt. Ennél a pontnál a továbbjutás is eldőlt, így a folytatásban több cserejátékos is lehetőséget kapott mindkét oldalon. A zilahiak aztán ismét egyenlítettek, de a döntő szettben újból a vendégek koncentráltak jobban, övék lett a végső győzelem.
„Nagyszerű meccset játszottunk, de a szerváknál nagyon féltünk attól, hogy hibázunk” – mondta Jose Jardim Pereira, a Benfica edzője. „A felugrásos nyitásaink nem voltak eléggé kemények, sok labdamenetet blokkolással, ellentámadással tudtunk csak lezárni. A hangulat nagyon jó volt, a rajongók nagy lendületet adtak a Zilahnak” – tette hozzá az edző.
„Ma este sokkal jobban játszottunk, mint a múlt héten Lisszabonban. Biztos vagyok benne, ha ugyanezt a szintet tudtuk volna hozni egy, de akár két szettet is megnyerhettünk volna az első mérkőzésen. Nyilvánvalóan sok játékelemben kell még fejlődnünk, különös a pontos befejezések terén. Ha ez sikerül, nagyot dobhat a játékunkon” – nyilatkozta a lengyel Pawel Adamajtis, aki a hazaiak közül a legtöbb ponttal (16) zárta a találkozót.
Röplabda Challenge Kupa, 2. selejtezőkör, visszavágó
Zilahi VM–Benfica Lisboa 2–3 (22:25, 25:18, 25:27, 25:22, 10:15)
Zilah: Dobromir Dimitrov (4), Pawel Adamajtis (16), Răzvan Mihalcea (11), Vlad Cuciureanu (6), Rareş Bălean (13), Leonardo Dal Bosco (11), Adrian Feher – libero. Játszott még: Mihai Gheorghiţă (6), Filip Sztojlovics (11) és Pylyp Harmash – libero. Edzők: Marian Constantin (vezetőedző) és Bogdan Nicolae (másodedző).
Benfica: Raphael Margarido, Milija Mrdak (23), Andre Reis Lopes (4), Marc-Anthony Honore (16), Flavio Soares (3), Miroslav Gradinarov (11) és Ivo Casas – libero. Játszott még: Frederic Winter (3), Tiago Da Silva Violas (3), Filip Cveticanin (2), Dusan Stojsavlevic (2) és Guilherme Gentil – libero. Edzők: Jose Jardim Pereira (vezetőedző) és Felipe Cabrito Barroso (másodedző).
A Challenge Kupából egy másik román csapat, a Tricolorul MVP Ploiești is búcsúzott szerdán. A prahovaiak hiába nyertek hazai pályán 3–2-re a Lausanne UC ellen, mivel a svájci odavágón egyetlen szettet sem tudtak behúzni, ők sem kerültek be a sorozat alapkörébe.
A Fino Kaposvár sem járt sikerrel a szlovák VKP Bystrina Spu Nitra ellen. A legjobb 32 csapat között a Pénzügyőr Budapest képviseli majd a magyar bajnokságot, a CSA Steaua Bukarest pedig a románt.
röplabdaZilahi VMAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.