Szucsánszki és Tomori nélkül utaznak Németországba a magyarok
MTI utolsó frissítés: 16:02 GMT +2, 2017. november 29.A sérült Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita nem tagja a magyar női kézilabda-válogatott szűkített keretének, amely a pénteken kezdődő németországi világbajnokságra utazik.
A magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Kim Rasmussen szövetségi kapitány elmondta, hogy Tomori a térd-, Szucsánszki pedig a vállsérülése után még nincs tökéletes állapotban. Az átlövő és az irányító továbbra is a klubjában készül, de a magyar válogatott szakmai stábja folyamatos kapcsolatban áll majd velük, és ha szükség lesz rájuk, illetve az egészségi állapotuk is megengedi, a torna közben csatlakozhatnak a nemzeti együtteshez.
Rasmussen a sajtótájékoztatón sem hozta nyilvánosságra a 16 fős szűkített keretet, mert azt a szövetség elnökségének el kell fogadnia.
A szakvezető elmondta, a jól sikerült felkészülési időszak után nagy örömmel várják a világbajnokság kezdetét.
„A Möbelringen Kupa három mérkőzése megmutatta, hol az erőnk – például benne van a sebesség a lábakban –, hol a gyengeségünk, vagyis miben vagyunk jók és miben kell javulnunk" – nyilatkozta Rasmussen. Hangsúlyozta, hosszú a torna, ezért mind a 16 játékosára egyformán számít.
„Már rögtön az elején arra kell gondolnunk, mi lesz a negyedik és az ötödik meccsünkön, aztán ha elég jók vagyunk, akkor jöhet a rendkívül fontos hatodik és hetedik találkozó. Nem lesz könnyű dolgunk, de jó hangulatban készül a csapat” – fogalmazott.
Pálinger Katalin, a női válogatott szakág-felelőse, az MKSZ alelnöke kijelentette, a jövő évben várja a kiugró eredményt a válogatottól, de Rasmussen munkájának köszönhetően az együttes már az elmúlt évben is nagyon sokat fejlődött.
„A felkészülési tornán biztató jeleket láttam a csapat taktikáját illetően. Örülnénk, ha egy világverseny előtt teljes kerettel készülhetnénk, mindenki rendelkezésre állna, de ez most sem adatott meg” – mondta a korábbi kiváló kapus. Felhívta a figyelmet, hogy a csapat szellemisége nagyon jó, a játékosok rendesen, keményen dolgoznak, és - bár még sok a hiba – ez megmutatkozott a mérkőzéseken is.
Görbicz Anita csapatkapitány kijelentette, szeretnének tiszta lelkiismerettel és jó eredménnyel hazatérni Németországból. „Nagyon fogunk küzdeni, minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy nyerni akarunk. A Möbelringen Kupán voltak hibáink, lesznek is, de megpróbáljuk kiküszöbölni őket és minél kevesebb hibával játszani” – szögezte le.
A kapus Bíró Blanka reményét fejezte ki, hogy a lengyelek és a csehek elleni nagyon fontos csoportmérkőzésekre összeáll a magyar csapat védekezése.
A magyarok a norvégiai Möbelringen Kupa felkészülési tornán a házigazdák világ- és Európa-bajnok csapatától, valamint az olimpiai bajnok Oroszországtól kikaptak, a Koreai Köztársaság együttesét legyőzték.
A pénteken kezdődő németországi világbajnokságon a magyar csapat Norvégiával, Svédországgal, Csehországgal, Argentínával és Lengyelországgal szerepel azonos csoportban, a csoportokból az első négy jut tovább. A csoportmérkőzéseket Bietigheim-Bissingenben, a nyolcad- és negyeddöntőt Lipcsében rendezik. A torna folyamán van lehetőség játékosok cseréjére, de akik csatlakoznak, azok csak a 28 fős bő keret tagjai közül kerülhetnek ki.
A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélsők: GÁVAI Szonja (Érd), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István
Tartalékok: TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Nyitókép: Czeglédi Zsolt / MTI
Kim Rasmussennői kézilabda-vbkézilabdaAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.