A szezon eddigi legfontosabb meccsére készül a Sepsi-SIC
szerk. utolsó frissítés: 20:49 GMT +2, 2017. november 29.A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat csütörtökön a továbbjutásért játszik a FIBA Európa Kupa D-csoportjában. A 18 órától kezdődő hazai találkozón legalább három pontos siker kell a Pieštanské Cajky ellen.
Öt fordulót követően a Sepsi-SIC egy győzelem és négy vereség mellett csoportutolsó a FIBA Európa Kupában, ezzel együtt jó esély van arra, hogy az erdélyi bajnokcsapat bejusson a sorozat rájátszásába. A képlet elég egyszerű: le kell győzni legalább három ponttal a szlovák Pieštanské Cajky-t, s ha a párhuzamosan zajló Hatay BB–Energa Torun összecsapáson az eddigiekben százszázalékos törökök nem hibáznak, a román bajnokság címvédője feljön a második helyre. Ez nagy megvalósítás lenne, Romániából az elmúlt tíz évben egyik klubnak sem sikerült hasonlót elérnie. Szerdán Rusz István klubmenedzser és Zoran Mikes vezetőedző nyilatkozott a sajtónak.
Rusz István: „Ezen időszak legfontosabb mérkőzésére készülünk. Amióta az Európa Kupa új formátumot kapott, a meccseket pedig kelet-nyugat csoportosítás szerint rendezik, a miénk lehet az első csapat, amely Romániából továbbjuthat a csoportkörből. Lelkes és nagyszámú közönségre van szükségünk.
Mivel a második, harmadik, negyedik hely most fog eldőlni a csoport két mérkőzése egy időben zajlik. Nem a megszokott 19, hanem 18 órakor kezdődik a mérkőzés, ennek függvényében az autóbuszjáratok is 17, illetve 17 óra 20 perckord indulnak. A továbbjutás feltétele, hogy a török Hatay csapata megverje az Energa Torunt, illetve a mi csapatunk minimum hárompontos győzelmet arasson a szlovák Pöstyén ellen.”
Zoran Mikes: Az első és a legfontosabb: kiharcoltuk, hogy hazai pályán játsszuk a szezon első részének legfontosabb meccsét. Az első öt Európa Kupa-meccsünk alapján elmondhatom, hogy összességében jó benyomást keltettünk, jól képviseltük Európában a klubot.
Ez egy nagy plusz a jövőre nézve. Ha nem lett volna ennyi sérülés, talán már meglenne a továbbjutás, de szerencsére most mindenki készen áll. Megharcoltunk a helyünkért, remélem a szurkolóink támogatásával megragadjuk a lehetőséget és továbbjutunk.”
FIBA Európa KupaSepsi-SICkosárlabdaAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.