2026. október 17. szombatHedvig

Norvégiában készülnek a vébére Görbiczék

MTI utolsó frissítés: 19:52 GMT +2, 2017. november 22.

Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő németországi világbajnokság főpróbáját a magyar női kézilabda-válogatott.


„Úgy érzem, ez egy újfajta felkészülés lesz a csapat számára, hiszen három nehéz meccset játszunk közvetlenül a világbajnokság előtt. Majd a végén kiderül, ez jó, vagy rossz döntés volt” – nyilatkozta az M4 Sportnak a magyar csapat szövetségi kapitánya.

Kim Rasmussen hozzátette, az év során több extra edzést, illetve felkészülési időszakot tudtak beiktatni, de most, közvetlenül a világverseny előtt szinte alig van lehetőségük a közös gyakorlásra, ezért választotta, hogy a világ legjobb csapataival készüljenek. „Ellenük felmérhetjük, hol is tartunk” – vélekedett.

A magyar válogatott csütörtökön az olimpiai bajnok orosz, szombaton a világ- és Európa-bajnoki címvédő norvég, vasárnap pedig a dél-koreai csapattal találkozik Strauméban.

„Tizennyolc fős a keret jelenleg, ők fizikálisan is rendben vannak” – mondta Rasmussen, aki Tomori Zsuzsannára és Szucsánszki Zitára sérülés miatt nem számíthat a norvégiai tornán. A szakember elmondta, több védekező játékos szerepel a keretben a tavalyihoz képest, mert úgy véli, a svédországi Európa-bajnokságon a válogatottnak védekezése volt a leggyengébb.

A rangos felkészülési tornán elsősorban a hét-hat elleni játékot és a lerohanásokat szeretné gyakorolni együttesével, hogy a támadások is minél jobban összeálljanak. „A legfontosabb a stabil védekezés és az indításgólok elérése. Elképzelhető, hogy kicsit talán unalmasabb lesz a csapat játéka, de a cél, hogy fegyelmezettebb kézilabdát játsszunk” – szögezte le.

A dán edző a tornát követően hirdeti ki a világbajnokságra utazó 16 fős keretét. A jövő pénteken kezdődő vb-n a magyar csapat Norvégiával, Svédországgal, Csehországgal, Argentínával és Lengyelországgal szerepel azonos csoportban. Ezeket a mérkőzéseket Bietigheim-Bissingenben, a nyolcad- és negyeddöntőt Lipcsében rendezik.

A Möbelringen Kupa programja

Csütörtök: Norvégia–Koreai Köztársaság 19.15; Oroszország–Magyarország 21.30
Szombat: Koreai Köztársaság–Oroszország 17.00 Norvégia–Magyarország 19.15
Vasárnap: Koreai Köztársaság–Magyarország 17.00 Norvégia-Oroszország 19.15

A magyar női válogatott kerete: 
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélsők: GÁVAI Szonja (Érd), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Rehabilitációját végzi: TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO) 
Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Címlapkép: Kovács Anikó / Magyar Kézilabda Szövetség

magyar női kézilabda-válogatottkézilabdanői kézilabda-vbKim Rasmussen
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális