Grand Slamet még nem nyert, most ő a világbajnok
szerk. utolsó frissítés: 16:29 GMT +2, 2017. november 20.Pályafutása legnagyobb sikerét érte el vasárnap este Grigor Dimitrov, a 26 éves bolgár teniszező a belga David Goffint legyőzve lett bajnok a londoni ATP-világbajnokságon.
Dimitrov idén először szerepelt a vb-n, legutóbb pedig 19 évvel ezelőtt fordult elő, hogy egy újonc győzelmével záruljon a szezonzáró torna – írja a bbc.com.
A hatodik helyen kiemelt Dimitrov pályafutása legrangosabb címét szerezte meg a londoni O2 Arénában, ahol háromszettes csatában múlta felül Goffint. Eredmény: 7:5, 4:6, 6:3.
A bolgár teniszező egyetlen mérkőzést sem veszített el Londonban, a csoportkörben előbb Dominic Thiem, majd David Goffin és a sérülés miatt visszalépett Rafael Nadal helyére beugró Pablo Carreno-Busta ellen nyert. Ezt követően az elődöntőben az amerikai Jack Sockot búcsúztatta.
Dimitrov 1,9 millió fontot teniszezett össze Londonban, sikerével feljött a harmadik helyre a világranglistán. Pályafutása során egyéniben eddig nyolc tornát nyert meg, a Grand Slamek tekintetében a legjobb eredménye az Australian Openen játszott 2017-es elődöntő.
„Ez egy nagyszerű, hihetetlennek tűnő megvalósítás, de még mindig van, amit megmutatnom. Az egyik célkitűzésem, hogy Grand Slam-tornát nyerjek. Ez mindig is egy álmom volt, úgy érzem, lassan közeledek hozzá” – mondta Dimitrov.
Az ATP-világbajnokságon Andy Murray és Novak Djokovics sérülés miatt nem indulhatott el, míg a világelső Rafael Nadal első mérkőzése után visszalépett.
A vb legnagyobb meglepetését David Goffin szolgáltatta azzal, hogy a legjobb négy között szetthátrányból fordítva kiejtette a favorit Roger Federert.
teniszAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.