Az SzKC sem tudta bevenni Temesvárt
szerk. utolsó frissítés: 23:02 GMT +2, 2017. november 16.Sorozatban ötödik hazai mérkőzését nyerte meg a Temesvári Poli a férfi kézilabda nemzeti ligában. A hétközi, 11. fordulóban a lilák hét góllal pipálták le a Székelyudvarhelyi KC csapatát.
Két győztes bajnoki után nem jött ki a lépés Dragan Djukics legénységének, a temesvári vendégjáték során az SzKC csak az első félidőben vette fel a versenyt a hazaiakkal.
A lilák korábban mind a négy mérkőzésüket behúzták a saját közönségük előtt, de az SzKC volt eddigi legkeményebb ellenfelük. Az előző fordulókban a CSM Focșani 2007, a CS Poli Iași, a CSU Suceava, valamint a HC Vaslui kapott ki Temesváron, a moldvai csapatok közül pillanatnyilag egyik sincs benne a legjobb nyolcban.
Az udvarhelyiek szombaton nagy győzelmet értek el odahaza a CSM Bukarest ellen, most azonban pont nélkül maradtak. Az első félórában a vendégek nem hagyták meglógni a Polit, Makszim Baranau rendre bedobta a kiharcolt heteseket, de a második játékrészben gyengén szerepelt a SzKC, amely végül hét góllal kapott ki.
Eredmény:
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC 32–25 (13–12)
gólok: K. Milosevics 8, Fenici 6, Orbovics 4, Marjanovics 4, V. Milosevics 4, Sania 3, Cimpan 2, Lasica 1., ill. Baranau 10, Dragas 5, Vilovszki, Szadovij 3-3, Kovacevic 2, Mihalcea, Balázs 1-1.
hetesek: 2/2, illetve 9/7.
kiállítások: 4–14 perc.
Edzői nyilatkozatok
Dragan Djukics, SzKC: „Először is szeretnék gratulálni a Temesvárnak. Pero Milosevics csapata már a szezon elejétől nagyszerű kézilabdát játszott. Megérdemlik, hogy a felsőházban szerepeljenek, minden nehezebb kiszállásukon jól vizsgáztak, ezen az estén pedig jobbak voltak, különösen a második félidőben. Ami minket illet, csalódott vagyok, mivel csak az első harminc percben voltunk meccsben, a félidő előtt egy rangadó volt, utána viszont nem érdemeltünk meg semmit. A temesváriak jól védekeztek a második félidőben, beleértve a kapusokat is. Nem választottunk jó megoldásokat a támadásban, egyénileg próbáltunk feltörni egy kollektív védelmet, mindig ez a vége, amikor ezt a játékot választod.”
Pero Milosevics, Temesvári Poli: „Ma nem csak a védelmünk működött jól, támadásban is ragyogóan játszottunk, az ellentámadásaink rendkívüliek voltak. Az utolsó percekben visszavettük kicsit a tempót, ami érthető egy ilyen erőbedobás után. Az elején féltem, mivel Udvarhelynek nagyon jó csapata van, ráadásul nálunk Cristi Fenici játéka is kérdéses volt. Tíz napig nem edzett, két nappal a meccs előtt kezdett újra edzeni. Fenomenális kapitányunk van, sérülten is játszhat, úgysem érzi. Gratulálok minden játékosomnak, nagyon sokat beleadtak ebbe a meccsbe.”
Sikerével a temesvári csapat beérte pontszámban az udvarhelyi alakulatot, amely pillanatnyilag az ötödik a tabellán.
A forduló korábbi eredményei: AHC Dobrogea Sud–AHC Dunărea Călărași 21:20, CSM București–CSM Făgăraș 35:30, CS Poli Iași–AHC Potaissa Torda 28:33, HC Vaslui–CSA Steaua București 22:29
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.