Grozav duplájával nyert Kolozsváron a román csapat
szerk. utolsó frissítés: 13:17 GMT +2, 2017. november 10.Gheorghe Grozav két gólt szerzett a törökök elleni kolozsvári felkészülési meccsen, Cosmin Contrával továbbra is veretlen a román labdarúgó-válogatott.
Az arculatváltáson átesett román válogatott a kolozsvári Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, körülbelül 16 ezer néző előtt lépett pályára a múlt héten bemutatott új mezekben, amelyekre az újragondolt, „centenáriumi” címer is felkerült.
A mérkőzés megrendezésében nagy szerepe volt Mircea Lucescunak, a bukaresti edzőt idén augusztusban nevezték ki a török labdarúgó-válogatott élére, de irányításával Hakan Calhanogluék nem tudták kiharcolni a vb-részvételt.
Lucescunak a csütörtök esti felkészülési meccs előtt személyre szabott, 11-es számú (ebben szerepelt válogatott játékosként) mezt adott át Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség elnöke.
A mérkőzés első félideje nagyon kevés gólhelyzetet hozott, az első kapura tartó lövésből gól született: a 42. percben a román csapat ellentámadást vezethetett, Budescu indította a duplán hazai pályán játszó Deacot, a Kolozsvári CFR középpályása visszpasszolta a labdát, amelyet egy kis szerencsével Grozav jutatott a kapuba. A Karabüksport támadójának besegített az egyik védő, akin megpattant a labda.
Grozav a 69. percben újabb gólt szerzett: Budescu sarkazása után Pintilli hozta helyzetbe a válogatott tízesét, a gyulafehérvári labdarúgó egy lövőcsellel becsapott két török játékost és ballal a hálóba bombázta a labdát.
A törökök a mérkőzés utolsó húsz percében két nagy helyzetet is kihagytak, előbb Grigore tisztázott a gólvonalról Selcuk Inan fejesénél, majd Cenk Tosun is fölé fejelte a játékszert Atila Turan bedásánál.
Cosmin Contrának ez volt a harmadik meccse szövetségi kapitányként. A Dinamo egykori edzője a kazahok ellen 3–1-es sikerrel mutatkozott be a vb-selejtezőben, míg Dániában 1–1-es döntetlent játszott korábban a csapat.
Eredmény: Románia–Törökország 2–0 (1–0)
Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion, 16 ezer néző, v: Tiago Bruno Lopes Martins
gólok: Grozav (42., 69.)
sárga lap: Pintilii, Andone, ill. Malli
Románia: Costel Pantilimon (Florin Niță, 71.) – Cristian Săpunaru (Mihai Bălașa, 75.), Vlad Chiricheș (kapitány), Dragoș Grigore, Alin Toșca – Mihai Pintilii, Nicolae Stanciu (Denis Alibec, 77.) – Ciprian Deac (Gabriel Torje, 62.), Constantin Budescu (Eric Bicfalvi, 72.), Gheorghe Grozav – Claudiu Keserü (Florin Andone, 66.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra.
Törökország: Harun Tekin – Ozan Tufan (Barîș Yardimci, 83.), Serdar Aziz, Caglar Soyuncu, Atila Turan – Okay Yokușlu, Selcuk Inan (kapitány; Cengiz Under, 46.) – Yusuf Yazici (Yunus Malli, 46.), Oguzhan Ozyakup, Hakan Calhanoglu (Kenan Karaman, 64.) – Cenk Tosun. Szövetségi kapitány: Mircea Lucescu.
futballromán labdarúgó-válogatottAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.