Ronaldo az év játékosa, Giroud nyerte a Puskás-díjat
szerk. utolsó frissítés: 13:36 GMT +2, 2017. október 25.Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2017-ben az év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A legszebb gólért járó Puskás Ferenc-díjat Olivier Giroud vehette át hétfő este a London Palladium színházban rendezett gálán.
A 32 éves Ronaldo 2008, 2013, 2014 és 2016 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját és a spanyol bajnokságot, míg a portugál nemzeti csapattal kijutott a jövő évi oroszországi világbajnokságra. Ronaldo – aki mellett még a brazil Neymar és az év legjobbjának ötször megválasztott argentin Lionel Messi volt tagja a legjobb háromnak – Gianni Infantinótól, a FIFA elnökétől, illetve a brazil Ronaldótól és az argentin Diego Maradonától kapta meg a győztesnek járó trófeát.

Ronaldo és Zidane sem ment haza üres kézzel (fotó: uefa.com / AFP - Getty Images)
„Először vagyunk Angliában ezen a díjátadáson, örülök, hogy meg tudtam ismételni a győzelmemet. Köszönöm a szurkolók bíztatását, nagyon boldog vagyok” – hangsúlyozta Ronaldo. A szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai és sportújságírók mellett újításként a szurkolók is szavazhattak a bő listán szereplő futballistákra.
Az idén kilencedszer átadott Puskás-díj a francia Olivier Giroud-é lett: a 31 éves játékos azzal a skorpiórúgással szerzett találattal érdemelte ki az elismerést, amellyel január 1-jén a Crystal Palace kapuját vette be a Premier League-ben. Az Arsenal csatára első franciaként vehette át a díjat a korábbi uruguayi csatár Diego Forlántól és Catherine Zeta-Jones walesi színésznőtől. A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a szervezet honlapján lehetett szavazni, majd később már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a venezuelai Deyna Castellanos és a dél-afrikai Oscarine Masuluke volt.
FIFA Puskas Award winner 2017: @_OlivierGiroud_
— Arsenal FC (@Arsenal) 23 October 2017
Congratulations Oli, we're all proud of you #TheBest#NaNaNaNaa pic.twitter.com/JZfuTf9NOC
Az év legjobb női játékosa a holland válogatottal Európa-bajnokságot nyert Lieke Martens, az FC Barcelona Femeni labdarúgója lett, az elmúlt év legjobbját, az amerikai Carli Lloydot (Houston Dash/Manchester City Women), valamint Castellanost (Santa Clarita Blue Heat/Florida State Seminoles) megelőzve.
A legjobb kapus Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) lett, Keylor Navast (Costa Rica-i, Real Madrid) és Manuel Neuert (német, Bayern München) megelőzve.
A szakvezetők között a férfi csapatoknál a Real Madridot BL-győzelemig és bajnoki címig vezető francia Zinédine Zidane, a női együtteseknél a hazája nemzeti válogatottját Eb-aranyig vezető holland Sarina Wiegman győzött.
Kihirdették az év csapatát is, az álom tizenegyben a Real Madridot képviseli a legtöbb, öt játékos. Az álomcsapatba a következő játékosok kerültek be: Gianluigi Buffon (Juventus) – Dani Alves (Juventus/Paris Saint-Germain), Marcelo (Real Madrid), Sergio Ramos (Real Madrid), Leonardo Bonucci (Juventus/AC Milan) – Luka Modrić (Real Madrid), Toni Kroos (Real Madrid), Andrés Iniesta (Barcelona) – Lionel Messi (Barcelona), Neymar (Barcelona/Paris Saint-Germain), Cristiano Ronaldo (Real Madrid).
— #TheBest (@FIFAcom) 23 October 2017
Thanks for having us,London!#TheBest pic.twitter.com/bONxfRRjJP
A Fair Play-díjat az elefántcsontparti Francis Koné érdemelte ki: a Honvéd egykori támadója a Slovácko játékosaként mentette meg az egy ütközés után földön maradt Martin Berkovec életét azzal, hogy nem engedte, az ellenfél Bohemians kapusa lenyelje a nyelvét egy cseh bajnokin.
Az év szurkolói a Celtic drukkerei lettek, akik az egész stadiont felölelő élőképpel fogadták csapatukat az ötven évvel ezelőtti BEK-győzelem emlékére.
A gálán megemlékeztek a 77. születésnapját hétfőn ünneplő Peléről is.
(MTI)
díjFIFACristiano RonaldoPuskás-díjAktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.