2026. október 17. szombatHedvig

Jégkorong: az erdélyi rangadót is megnyerték a csíkiak

szerk. utolsó frissítés: 14:21 GMT +2, 2017. október 18.

Kiegyenlített meccsen a helyzeteivel sokkal jobban sáfárkodó Csíkszeredai Sportklub otthon tartotta a három pontot a román jégkorong-bajnokság hétfő esti összecsapásán a Brassói Coronával szemben.


A kék-fehérek tízből tizedik román bajnokijukat nyerték meg, ezúttal pedig egy presztízsmeccset. Telt ház előtt rendezték meg a román jégkorong-bajnokság rangadóját, amelyen a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronát fogadta. A tavalyi döntősök között jó mérkőzésre volt kilátás és a felek ezt nem hazudtolták meg.

Az első harmad első fele nem épp a hazai szurkolók szája íze szerint alakult, hiszen a vendégalakulat, főleg első sorának köszönhetően, veszélyesebben játszott. A harmad második felére viszont kiegyenlítődött a mérkőzés, de sem Onodi, sem Tőke eszén nem lehetett túljárni, pedig igazán próbára voltak téve.

A második felvonás oda-vissza játékot hozott, amely elején inkább a brassóiaknak voltak nagyobb helyzeteik Walls, illetve Macmillan révén. A meccs felénél, a 30. percben, megtört a jég. Egy szép korongkihozatal után Valchar lódult meg és tüzelt, de lövése levágódott Tőke mamutjáról épp Antal Zsombor elé, aki megszerezte a vezetést.

A gól után újfent Walls hagyott ki egy nagyobb helyzetet, majd a hazaiakon volt a sor. Előbb Molnár, majd Antal és a végén Rusnak és Fabus került helyzetbe. Az utolsó felvonásra egy taktikusan játszó Sportklub korcsolyázott ki és Rokaly Szilárd hamar megduplázhatta volna az előnyt. Ez követően egy brassói emberelőny hozta meg a kék-fehérek második gólját. Taratuhin lopott korongot, amelyet szépen megtartott a vendégjátékosok gyűrűjébe, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Pappot, aki nagyon okosan az üresen álló Valchar elé passzolt és a cseh csatár nem hibázott.

A hazai csapat ekkor már valamivel ellenfele fölé nőtt, nem hagyott neki teret, még akkor is, ha egy buli után a semmiből sikerült a szépítés az 57. percben. Az utolsó percre a vendégek mestere, Martin Lacroix, időt kért, majd lehozta Tőkét, de ez visszafelé sült el és Taratuhin bebiztosította a hazai győzelmet.

Román jégkorongbajnokság – alapszakasz Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 3–1 (0–0, 1–0, 2–1), gólszerzők: Antal Zs. (30.), Valchar (46.), Taratuhin (60.), illetve Wilgosh (57.).

A csíki csapat tizedik román bajnokiját is megnyerte és magabiztosan vezeti a román bajnokság alapszakaszát. Leo Gudas tanítványai szerdán Brassóban a Bukaresti Steaua ellen játszanak, majd hétvégén érkezik a Sportul Studentesc.

Mestermérleg

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: Nagyon jól szerveztük meg a védekezésünket, és nem adtunk sok esélyt az igazi gólszerzésre az ellenfélnek. Sikerült egy gólon tartanunk őket. Nem volt egy igazán szemet gyönyörködtető meccs. Úgy gondolom, hogy a második gólunk, emberhátrányból, döntőnek bizonyult ezen a meccsen.

Martin Lacroix, Brassói Corona: Végig kiegyenlített meccs volt, amelyet mindkét csapat megnyerhetett volna. A hazai csapatnak sikerült megszerezni a vezetést, majd egy buta hibából kaptunk még egyet. Ez nagyon érzékenyen érintett minket. Innen sikerült felállnunk, majd az üres kapus góllal eldőlt a meccs. Úgy gondolom, hogy a nézők egy nagyon jó meccset láthattak, gyors volt a játék, kevés kiállítással és volt benne fizikai hoki is ahogy kell, továbbá kapusok is remekül védtek.

Darvas Attila beszámolója

jégkorongCsíkszeredai SportklubBrassói Corona
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális