Három pontot szerzett Moldvában az SzKC
Orbán Zsolt utolsó frissítés: 13:38 GMT +2, 2017. október 13.A Székelyudvarhelyi KC csütörtökön első idegenbeli sikerét hozta össze az aktuális idényben. Dragan Djukics, az udvarhelyiek szerb edzője a második félidővel különösen elégedett lehet.
Az előző fordulóban a Székelyudvarhelyi KC döntetlent játszott otthon a Dunărea Călărași csapatával. Azon a mérkőzésen Tálas Hubát könnyedén kiállították a játékvezetők, de az SzKC csapatkapitánya végül nem kapott eltiltást a fegyelmi bizottságtól, így a HC Vaslui elleni hétközi összecsapáson nem kellett nélkülözni őt.
A bajnokság előtti felkészülési időszakban az SzKC és a moldvai csapat két alkalommal is megmérkőzött Csíkszeredában, mindkét tesztmeccset a székelyudvarhelyiek nyerték.

Fotó: szkc.ro
Az előjelek tehát jók voltak, s bár a HC Vaslui eddig nem kapott ki hazai pályán a 2017/18-as idényben, most becsúszott az első vereség.
A mérkőzés csak az első félidőben volt szoros, a második játékrészben az udvarhelyi csapat kézilabdázói elhallgattatták a nézőket. A vendégek mindössze hat gólt kaptak a szünet után, így végül gond nélkül bezsebelték a pontokat.
A fekete mezes udvarhelyieknél a 31 gólon összesen tíz játékos osztozott, Makszim Baranau öt, míg Antonijo Kovacevic és Milos Dragas egyaránt négy találatot jegyzett.
Fölényes, 12 gólos győzelmével a Székelyudvarhelyi KC feljött a harmadik helyre a tabellán, több pontja csak két bukaresti alakulatnak, a Steauának és az éllovas Dinamónak van.
Férfi kézilabda Nemzeti Liga, 7. forduló
HC Vaslui–Székelyudvarhelyi KC 19–31 (13–14)
gól: Baranau 5, Kovacevic, Dragas 4-4, Mihalcea, Ghiță, Kuzmanoszki, Krivokapics, Szadovij 3-3, Vilovszki 2, Tálas 1.
hetesek: 1/0, ill. 3/3
kiállítások: 6, ill. 4 perc
A forduló további eredményei
AHC Dobrogea Sud–Tordai AHC Potaissa 29:27 (16:13)
Temesvári SCM Poli–CS Politehnica Iași 37:20 (16:11)
Nagybányai Minaur–Steaua București 19:21 (10:12)
CSU Suceava–CSM Focșani 2007 19:19 (8:11)
CSM București–Dinamo București 33:20 (16:13)
Pénteken játsszák: Dunărea Călărași–CSM Făgăraș (18.00)
Aktuális
Lesz-e ismét magyar olimpiai bajnoki cím a téli játékokon?
Pénteken kezdődik a pekingi téli olimpia.
De ki a legjobb? Nadal, Messi, Brady, Carlsen, James és a kecskék
Rafa Nadal történelmi, 21. Grand Slam-győzelme után ismét minden idők legjobbjairól szól a fáma.
Kezezős gólt adtak meg a Craiovának, de így is nyert a Sepsi OSK! - Videó
A Liga 1 23. fordulójában az új évet rosszul kezdő Sepsi fogadta a Rapidot verő Universitatea Craiovát.
Hadnagy Attila: Tudjuk, hogy nehéz lesz, de mi soha nem adjuk fel
A Sepsi nem indította jól a szezont, a cél mégis a rájátszás. Hadnagy Attilát kérdeztük.